* Chapter 11 - A látszat néha csal

Legdrágább olvasóim!

Annyira hálás vagyok nektek! Olyan boldoggá tettetek ezzel a rengeteg visszajelzéssel, hogy úgy gondoltam megérdemlitek, hogy nagyon siessek a folytatással! Köszönöm a +2 feliratkozót is! El sem tudom mondani mennyire sokat jelent nekem, hogy itt vagytok!♥♥ Ezért nem is húzom tovább az időt.. itt is lenne a folytatás.

Jó olvasást! (:

 ----------------------------------------

Mivel más választásom nem volt, kénytelen voltam taxit hívni, hogy visszamehessünk a hotelba. Kicsit tartottam attól, hogy közvetlenül mellette kell majd ülnöm, de gondoltam majd megoldom valahogy. Ahogy beszálltunk a sárga járműbe, próbáltam a lehető legtávolabb húzódni tőle. Talán megérezte, hogy mennyire feszült vagyok, ugyanis ő is ugyanígy tett. Mindketten az ablakhoz húzódtunk és egy szót sem szóltunk egymáshoz. Csak a motor zúgását és az előttünk halkan szóló rádiót lehetett hallani. Idegesen rámarkoltam a kartámaszra és ajkamba harapva bámultam a mellettünk elsuhanó tájat.

Teljesen megőrültem? Képes voltam hagyni, hogy a közelemben lehessen az az ember, aki világ életében gyűlölt? Végül is csak azért jöttem el otthonról, hogy minél távolabb legyek tőle. Oké... részben a munka miatt is.. de akkor is. Amber ezt jól megcsináltad! Még szerencse, hogy nem egy szobában fogunk aludni.. vagyis.. a francba! 

Hirtelen eszembe jutott, nem biztos, hogy van még szabad szoba. A sajátomat is előre lefoglalta Mike. Ugye nem.. ugye nem kell majd együtt aludnom vele?

Tekintetemet Ashley felé fordítottam, aki még mindig az utat nézte, aztán mikor feltűnt neki, hogy bámulom, felém fordult. Szólásra nyitottam a szám, de még mielőtt bármit is mondhattam volna, a taxi lassulni kezdett, aztán megállt az út szélén. Csalódottan megráztam a fejem és a sofőrhöz fordulva elővettem a pénztárcám.

- 12$ 50 cent lesz. - pötyögött valamit az óráján, majd már adtam is volna oda neki egy 20-ast, Ashley azonban szó nélkül megelőzött. Értetlenül meredtem az arcára, mire ő még csak rám se nézve felkapta a táskáját és kiszállt a kocsiból.

Gyorsan összeszedtem a cuccaimat és én is kiszálltam. 

Mikor a taxi elhajtott, még megvártam amíg mellém ér Ashley, aztán már nem bírtam tovább. Rákérdeztem.

- Miért fizetted ki? Volt nálam annyi és amúgy is neked most spórolnod kellene.. 

- Nem vagyok annyira bunkó, hogy hagyom hogy egy nő fizessen helyettem is. - mondta még mindig rám se nézve és elindult fel a lépcsőn.

Én csak döbbenten követtem őt és életemben először nem jutottam szóhoz. Azt mondta, hogy "egy nő".. Már nincs több "ostoba liba" vagy "elkényeztetett csitri"? Mi a fene folyik itt? Valaki segítsen megérteni, különben úgy érzem megőrülök! A francba is! Ő Ashley Purdy! Hol van az a sok sértés és megalázás? Nem változhatott meg ennyire..

Mire én is felértem a bejárathoz és beléptem a hotel halljába, Ashley már a recepciós pultnál várakozott. Gyorsan odasiettem mellé, hogy megkérdezzem egyáltalán van-e még szabad hely. Ám mielőtt köszönhettem volna a pult mögött álló nőnek, Ő már megint beelőzött.

Ezúttal azonban egy cseppet sem esett jól, az amit hallottam.

- Jó napot! Ashley Purdy vagyok és pár napja telefonáltam ide, hogy hamarosan megérkezek. A hölggyel közös szobában lakunk és csak érdeklődnék, hogy meg-e van még az a csomag amit félre tetettem? - kérdezte teljes nyugalommal a hangjában, engem pedig egy pillanat alatt elöntött a düh.

Mi az, hogy pár napja telefonált? Hamarosan megérkezek? Tehát.. akkor hazugság volt az egész? Képes volt újra becsapni?

- Üdvözöljük a szállodánkban Mr. Purdy! Igen a csomag meg van és amint kényelembe helyezték magukat a lakosztályukon, az egyik alkalmazottunk máris felviszi Önöknek! - mosolygott mézes-mázosan a nő. Legszívesebben képen töröltem volna. Őt is és Ashleyt is.. De Ashleyt aztán főleg.

- Nagyon köszönöm! 

- Igazán nincs mit! Érezzék jól magukat! - mosolygott a nő, én pedig csak egy grimaszt vágva neki megragadtam Ashley karját és magam után húzva felmentem a szobámba. 

***

Hangosan becsaptam magunk után az ajtót és el kellett számolnom magamban legalább 10-ig, hogy ne essek neki egyből. Fel alá járkáltam a nappaliban, miközben Ő kényelmesen helyet foglalt a kanapén. Hogy lehettem ennyire hülye?! Tudhattam volna, hogy ez lesz! Annyira de annyira elegem van már belőle!

- Van róla fogalmad, mekkorát csalódtam most benned?! Újra! - álltam meg előtte karba tett kézzel - Hogy voltál képes azt hazudni, hogy nincs hova menned? Előre kiterveltél mindent igaz?! 

- Ha elmondom az igazat, soha nem hagyod, hogy itt maradjak.. - állt fel ő is. 

- Mekkora egy aljas... - kezdtem volna, de inkább elharaptam a mondatom végét, nehogy valami olyat mondjak amit később megbánok. Bár.. jelen pillanatban még azt sem bánnám meg, ha itt és most kilökném őt az ablakon.

- Nézd.. tudom nem erre számítottál. De a látszat néha csal.. - emelte fel védekezően a kezeit.

- Igen az már biztos. Már kezdtem azt hinni, hogy tényleg megváltoztál és hogy.. akár.. jóban is lehetünk. Erre te.. tönkretettél mindent. - fújtattam idegesen.

- Amber... ez még nem a világ vége. Csak egy ártatlan kis hazugság volt. Azért vagyok itt, hogy segítsek neked, emlékszel? Nem foglak bántani.. 

- Te segíteni nekem? Ezt itt és most elfelejtheted, ugyanis holnap az első géppel mész haza! Nem érdekel hogyan, nem érdekel mennyi idő alatt.. de elfogsz takarodni innen! - üvöltöttem a képébe, majd ott hagyva őt, kivágtattam az ebédlőbe. Persze most is utánam jött.

- Ne csináld ezt. Tényleg nem volt más választásom... - lépett mögém - Most.. gondolj bele. Szerinted belementél volna, hogy maradjak, ha azt mondom van foglalt szállásom? Nem.. 

- Én tényleg azt hittem, hogy megváltoztál. Azért is hittem neked. Mert esélyt akartam adni neked. De te ezt is elszúrtad. Mint mindent, ami eddig köztünk volt.. - fordultam szembe vele és bármennyire is küzdöttem ellene, a szemeim akaratlanul is könnybe lábadtak.

- Amber kérlek.. - nyújtotta felém a kezét.

- Ne! Ne érj hozzám.. - suttogtam dühösen - Hagyj végre békén és felejtsd el, hogy létezem! 

- Amber én.. 

- Gyűlöllek! - vágtam az arcába és közben mélyen a szemébe néztem.

Ezzel egy időben szabad utat engedtem a könnyeimnek is.

Láttam rajta, hogy nem erre számított és hogy talán még sajnálja is, hogy sírni lát. Hogy miatta sírok.  De már nem érdekelt. Becsapott és kihasznált. Újra és újra ezt játssza velem. Most az egyszer végre megadtam neki az esélyt, hogy jóvá tegye a bűneit. Próbáltam közeledni felé. De ő csak aljas módon átgázolt rajtam mindenféle megbánás nélkül.

Este az első dolgom az lesz, hogy felhívom Christiant. Nem érdekel hogyan, kerüljön  bármibe.. el kell tűnnie innen!