* Chapter 9 - Meglepetés

Sziasztok!

Itt is lenne a következő rész. Ugye milyen gyorsan meghoztam? Teljesen bepörögtem, ami azt illeti. Nagyon izgulok és kíváncsi vagyok mit fogtok szólni a következő részekhez. Bár már a vége felé tartanánk. Annyi mindent tervezek, hogy azt elmondani nem tudom. Remélem tetszeni fog. Nem akarom sokáig húzni az időt, úgy hogy...

Jó olvasást! (:

----------------------------------------

 

Christian és a srácok már órák óta hívogatták Ashleyt és Ambert, de még mindig nem tudták elérni őket. Teljesen kétségbeesett. Aggódott a lány miatt, de a szíve mélyén valójában Ashley-ért is aggódott. Elképzelése sem volt, hogy mit akarhat egyes egyedül abban a nagyvárosban. Mindemellett dühös is volt. Dühös volt magára, hiszen nem vigyázott eléggé. Hagyta, hogy idáig fajuljanak a dolgok. Úgy érzi cserben hagyta a lányt. Eddig mindig számíthatott rá, mindig ott volt mellette. Ha bármi baj volt, segített. És most.. egy apró botlás miatt, mi történt? Nem figyelt eléggé és még csak észre sem vette, hogy Ashley ellopta tőle a repülőjegyet. Ez az egész az ő hibája. És ha a lánynak valami baja esik, ha kirúgják a munkahelyéről, amiért nem kapta meg időben a dossziét, ha Ashley újra megbántja és megalázza... Az csakis az ő hibája lesz.

- Minden rendben haver? - lépett be a szobájába Jake.

- Nem igazán.. 

- Még mindig amiatt aggódsz, hogy Ashley Chicagoba ment? - ült le mellé az ágyra.

- Az én hibám az egész.. - sóhajtott.

- Miért lenne a te hibád? Ashley fejéből pattant ki ez az ötlet, az ő saját hülyesége minden. 

- Megígértem Ambernek, hogy mindig vigyázok rá.. és most tessék. - túrt bele idegesen a hajába.

- Figyelj CC. Nem hiszem, hogy Ash lenne olyan idióta, hogy direkt azért menjen a lány után, hogy ártson neki. Mi van, ha most az egyszer teljesen más szándéka van? - fogta meg a barátja vállát.

- Mégis mi lenne az Jake?! Szerinted Ashley azért ment Amber után, hogy segítsen neki? Ember.. kezdettől fogva utálta őt. Soha nem jöttek ki jól. Ezt te is nagyon jól tudod. - fújtatott dühösen.

- Tudom. De az emberek változnak. Mi van, ha Ashley is megakar változni? 

- Soha a büdös életben nem fog megváltozni. Örökre egy aljas szarkavaró marad.

***

Pár órával a gép érkezése előtt úgy döntöttem, hogy egy kicsit sétálok a városban. A cuccaimat a szállodában hagytam, hogy nyugodtan kiszellőztethessem a fejem. Ahogy az utcán sétáltam és a kirakatok előtt nézelődtem, eszembe jutott az első munkanapom a cégnél. Akkor még nem is gondoltam volna, hogy egyszer idáig eljutok. Már gyerek korom óta nagy álmaim voltak. Nagy célokat tűztem ki magam elé. De soha nem gondoltam volna, hogy Chicagoba visz a sors.

Még most is emlékszem milyen boldog voltam, amikor megtudtam, hogy enyém az állás. Az első dolgom az volt, hogy elújságoljam a srácoknak. 

Izgatottan nyomtam meg a csengőt és már alig vártam, hogy bemehessek. Pár másodperccel később Jinxx nyitott ajtót és mikor meglátta, hogy én vagyok az, mosolyogva üdvözölt.

- Szia Amber! Hát te? Mesélj mi újság veled? - ölelt szorosan magához.

- Jó hírt hoztam! Nagyon jó hírt. Odabent a többiek előtt mindent elmondok. - nevettem vidáman és behúztam magam után a nappaliba.

- Sziasztok srácok! - köszöntem a bent lévőknek.

- Amber!

- Mi szél hozott?

- És mire fel ez a jókedv? - jött oda hozzám Christian és ő is megölelt.

- Képzeljétek! - ültem le a kanapéra - Végre van állásom!

- Micsoda?

- Nem mondod komolyan?

- De igen! Nem rég voltam egy rendezvényszervező cégnél állásinterjún, és ma felhívtak. Azt mondták, hogy megkaptam az állást! - meséltem lelkesen.

- Ez szuper! - örvendezett Andy.

- Gratulálok! Megérdemelted ezt a munkát. - szorított magához Jake.

- Annyira boldog vagyok most. Végre van munkám. Eltudjátok képzelni milyen jó? Azt csinálhatom, amit mindig is szerettem volna! 

- Nagyon sok szerencsét szeretnék kívánni neked, remélem megtudod valósítani a legnagyobb álmaidat is és minden úgy sikerül az életben, ahogy az a legjobb számodra! Büszke vagyok rád! - lépett elém Christian, majd ahogy rá néztem és megláttam a szemeiből áradó büszkeséget és boldogságot, könnybe lábadtak a szemeim. - Ne sírj te lány! Inkább örülnöd kellene!

- Örülök is, csak.. Annyira boldog vagyok, hogy megismerhettelek Titeket. Nagyon szeretlek benneteket és.. és szeretném, ha tudnátok, hogy számomra.. Ti vagytok az én családom! - néztem fel rájuk könnyes szemmel.
- Istenem te csaj! Gyere ide.. - jött oda hozzám Jinxx és letörölte a könnyeimet, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
- Csoportos ölelééés! - kiáltotta Andy, mire mindannyian körém álltak és szorosan átöleltük egymást.
Ott akkor, abban a pillanatban tudtam és éreztem, hogy mellettük igazi családra, igaz barátokra leltem. Soha nem fogom tudni elégszer meghálálni nekik azt a sok mindent, amit értem tettek.
Azonban ez a meghitt családi pillanat nem sokáig tarthatott, ugyanis a következő pillanatban megjelent Ashley.
- Mi ez a nagy ölelkezés? - állt meg előttünk egy doboz sörrel a kezében.
- Ambernek sikerült munkát szereznie és éppen ezt "ünnepeljük" - válaszolt neki Jake.
- Vagy úgy. Szóval akkor ez azt jelenti, hogy végre te is kiléptél a munkanélküliek köréből? 
- Nagyon vicces vagy Ash.. - forgatta a szemeit Christian.
- Most miért? Egyszer mindenkinek sikerül.. - vonta meg a vállát és helyet foglalt a kanapén.

Sokszor eszembe jut az első találkozásunk. Nem voltam a legkedvesebb vele, de meg kell értenie, hogy abban az időszakban nagyon nehéz életem volt. Lehet, hogy nem kellett volna annyira keményen bánnom vele? Istenem.. miket is beszélek. Nem szabad egy csöpp lelkiismeret furdalást éreznem sem, amiatt ami akkor történt. Azóta ő is nagyon sok rosszat tett ellenem. Folyamatosan megalázott és belém kötött. Egy perce sem hagyott békén. Amikor csak meglátott, rögtön tudta hol és mivel tudja nekem a legnagyobb fájdalmat okozni. Lehet, hogy nem tudja mi történt velem. Lehet, hogy nem tudja mennyi szörnyűségen kellett keresztül mennem. De akkor sincs joga ahhoz, hogy így bánjon velem. 

Ashley Purdy egy önző és aljas ember, aki soha nem fog megváltozni..

***

Ashley Purdy fáradtan döntötte fejét a repülő ablakának és onnan kémlelte az elé táruló látványt. Az elmúlt pár órában rengeteg ideje volt arra, hogy átgondolja az eddigi életét. Hogy mit is tett valójában, mennyi mindent rontott el. Eljött Chicagoba, ellopta Christian jegyét, mindezt úgy hogy senki nem tud róla. Kétségbeesetten pillantott a mellette heverő mappára és akaratlanul felmerült benne a kérdés, vajon tényleg jó ötlet volt ez az egész? Mi van, ha nem sikerül a terve? Bármikor megérkezhetnek és miután leszállt a gép, már nem fogja tudni megváltoztatni a történteket. Csak remélni tudja, hogy a dolgok jól fognak alakulni és hogy hamarosan Amber is más szemmel látja a dolgokat. Fogalma sincs róla mennyi időt kell majd itt töltenie, de meg tesz mindent azért, hogy sikerrel járjon. Aztán, ha sikerült a terve, hazautazik és soha többé nem lesz gondja se Amberrel se senki mással a világon. Mindent elfelejthet és mindenki élheti azt az életet, amit azelőtt élt.

***

Nem sokkal 5 óra előtt már idegesen toporogtam a reptér várójában. Miután visszaértem a szállodába a sétálás után, rá kellett jönnöm, semmit nem segített. Folyamatosan rossz érzés kerülgetett és nem tudtam, hogy miért. Hiszen Christian bármelyik pillanatban megérkezhet, odaadja a mappát, én elkészítem a prezentációt és minden rendben lesz.

Nem bírtam már tovább ülni, így inkább felálltam és járkálni kezdtem. Hol az órámat néztem, hol a beszálló kaput. Rettenetesen ideges voltam. Beletúrtam a hajamba, majd egy mély levegőt véve újra leültem. 

Néhány perccel később azonban megszólalt a hangosbemondó, miszerint a gép megérkezett és az utasok bármelyik pillanatban kijöhetnek. Gyorsan felpattantam és a kapukhoz siettem. Hol késik már? Hirtelen észrevettem, hogy az emberek elkezdtek kiszivárogni. Mosolyogva elindultam feléjük, ám Christiant sehol nem láttam. Kezdtem kétségbeesni. Lehet, hogy mégsem jött el? Vagy mi van, ha rossz gépre szállt? Nem, Amber ezt hagyd abba. Christian tuti jó gépre szállt és bármikor itt lehet.

Aztán, mikor megfordultam végre megláttam egy fekete hajú férfit. Az arcát nem láttam, de így is biztos voltam benne, hogy ő az. Mosolyogva megindultam felé, nagy nehézségek árán átrágtam magam a tömegen, és mikor már senki nem volt körülöttem, megálltam nem sokkal előtte. Láttam, hogy észrevett engem, mivel ő is elindult a tömegen keresztül felém. Egy hatalmas megkönnyebbült sóhajjal integetni kezdtem neki, és már alig vártam, hogy odaérjen hozzám, hogy aztán szorosan magamhoz ölelhessem.

Ám ami ezután következett, egyáltalán nem számítottam rá.

Mikor a fekete hajú férfi, megállt előttem, a mosoly ami korábban az arcomat díszítette, egy másodperc alatt eltűnt, és a megkönnyebbültség helyébe csak az értetlenség, kétségbeesés és düh keveréke férkőzött. Nem hittem a szememnek. Hogy kerül ide? És egyáltalán mit keres itt? Christian.. hol van Christian? Ijedten hátrálni kezdtem, majd a fekete hajúra mutatva megszólaltam.

- Te?! 

A személy, aki előttem állt, nem volt más mint az egyetlen, önző és aljas Ashley Purdy.

- Meglepetés! - tárta szét előttem karját, széles mosollyal az arcán.

~~~~~

Mára ennyi. Remélem mindenkinek tetszett. Folytatás hamarosan. Addig is ne felejts el komizni és csillagozni! :)